Valóban tiszta-e, ami tisztának látszik?

 

Általában úgy gondoljuk, a konyhánkban tisztaság uralkodik.
A hűtő, a konyhapult 
és a mosogató környékét is alaposan takarítjuk, és a legtöbben úgy véljük, ez elegendő is a fertőtenítéshez. A kutatások azonban sajnos rávilágítanak, hogy a kórokozók a konyhabútorainkon is nagy számban vannak jelen. A sterilnek hitt felületeken is könnyen megtelepednek a baktériumok, így a konyhánk is fertőzések forrása lehet!

A baktériumok az olyan gyakran használatos, hétköznapi tárgyainkon is megtelepednek, mint például a mosogatószivacs vagy a konyhakés – innen pedig könnyedén kerülhetnek a kézzel, aztán szájjal való érintkezés útján az emberi szervezetbe.  A vágódeszka is jellemzően a fertőzések forrása lehet, ha nem ügyelünk rá, hogy például a nyers hús feldolgozása után elöblítsük, mielőtt zöldséget szeletelnénk rajta. A barázdákban baktériumok rejtőzhetnek, amik súlyos bélrendszeri fertőzéseket okozhatnak.

Arról nem is beszélve, óvatlanságból hányszor felejtjük a romlandó termékeket a konyhapulton, ami különösen a meleg nyári hónapokban bír nagy kockázattal: a hús például tízszer olyan gyorsan romlik meg szobahőmérsékleten, mint fagyponton. Maga a konyhapult sem teljességgel steril felület, amire bevásárlás után és főzés közben is ráhelyezzük a termékeket. – hívja fel rá a figyelmünket Czifra László az Akril bútor Kft-től.
De még a megfelelő hűtés mellett sem tudhatjuk teljes biztonságban az élelmiszereinket: jó példa a lisztéria-baktérium, ami remekül érzi magát a hűtőnkben is, különösen a gyümölcsök felületén szaporodik. A kórokozók a száraz ételeinket sem kímélik, igaz, a lisztben, búzadarában inkább bogarakat találhatunk, ám ezekkel sem kellemes látvány a konyhánkban szembesülni.

Hogyan kerülhetjük el a fertőzéseket a konyhában?

Először is a járványidőszaktól függetlenül ügyeljünk az alapos kézmosásra! Ha teljességgel nem is szabadít meg a baktériumoktól, jelentősen csökkenti a számukat. A hús kiolvasztásakor mindig használjunk külön tálat, aztán öblítsük le tiszta vízzel! Mielőtt elfogyasztanánk, melegítsük legalább 2 percig 70 fokon, ez a hőmérséklet ugyanis elpusztítja a legtöbb kórokozót.
A vágódeszka esetében aranyszabály, hogy a hús és a zöldség feldolgozásához külön deszkát használjunk! Néhány naponta pedig érdemes alaposan letisztítanunk a konyhapult felületét. Jó választás lehet az akrilból készült konyhapult, aminek nagy előnye, hogy teljességgel vízálló, de még a lúg, vagy a sav sem tesz kárt benne: évek elteltével is épp olyan esztétikus marad, mint a beépítéskor volt. A környezetbarát, újrahasznosítható anyag felületén nincsenek hézagok, így a kórokozók sem tudnak ezekben megtelepedni és szaporodni.

“Az akrilnak nem szivárog semmilyen folyadék a belsejébe, ezért jelentős antibakteriális tulajdonságokkal bír. Ráadásul olyan színek és formák is kivitelezhetőek vele, amelyek más alapanyagból nem lehetségesek. Itt olyan megoldásokra is gondolunk, amelyek a funkcionalitást segítik elő” – tette hozzá a szakember.

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Most ajándékba kapod a négy hetes ebéd menü terveimet!
Iratkozz fel most!

* Kötelező
Adatkezelés *