Szeptember 3-án ismét Etyeken találkozik a pezsgővilág!

A tavalyi nagysikerű indulás után, szeptember 3-án idén is megrendezik a pezsgőkonferenciát! Újdonság, hogy a plenáris rész, tehát az előadások sora és a kerekasztal vitája után pezsgőünnep néven egy rendkívül izgalmas kulináris élményben is része lehet a résztvevőknek.

2019-ben nagy sikerrel rendezte meg az első etyeki Pezsgőkonferenciát a dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál alkotta társszervező páros, akik a Borkonferenciát már 8 éve jegyzik. A szeptember 3-ai eseményre a szervezők idén is izgalmas előadásokat, parázs vitákat és exkluzív kóstolókat ígérnek. A már online elérhető tematikából kiderül, hogy valóban neves hazai és nemzetközi előadókra számíthatunk, a kerekasztal címe („Emelkedő buborék – Habzó trendek a világban”) és előadói pedig szintén sok érdekességgel kecsegtetnek.

Pezsgőünnep

A második Pezsgőkonferencia rögtön egy fantasztikus újdonsággal is szolgál. A szervezők ugyanis a konferenciát követően egy minifesztivál keretein belül Etyekre varázsolják Champagne és a hazai pezsgővilág remekeit. A kóstolók mellé az italokhoz komponált, mennyei ízeket kínálnak sztárséfjeiknek köszönhetően, hogy hangulatos zene mellett élvezhessük a naplementét az etyeki szőlős környezetben. Ez a program a konferencia résztvevői számára ingyenesen elérhető és külön is lehet rá jegyet vásárolni.

Az etyeki Rókusfalvy Birtokon megrendezendő esemény tervezett tematikája már elérhető és a jelentkezés is elindult a pezsgokonferencia.hu oldalon.

Képek: Pezsgőkonferencia Facebook oldal

Videó: Mák Tamás Youtube

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Most ajándékba kapod a négy hetes ebéd menü terveimet!
Iratkozz fel most!

* Kötelező
Adatkezelés *