Felejthetetlen napokat töltöttünk nemrég a Szekszárdi borvidék néhány kiváló borászatának megismerésével és a környék felfedezésével. A szívemnek legkedvesebb helyeket és élményeket foglaltam össze ebben a bejegyzésben. Azért is lesz ez a túra emlékezetes számomra, mert teljesen átírta az eddig a fejemben lévő, vörösborral kapcsolatos téves gondolataimat. Sokáig mondogattam, hogy nem vagyok elég érett ahhoz, hogy vörösbort igyak, vagy hogy a vörösborok csak komoly alkalmakra valók. Nos, bizton állíthatom, hogy ezen sztereotípiáim megdőltek az itt eltöltött napok alatt. Ha hozzám hasonlóan te is most ismerkedsz a vörösborok különleges világával, a Szekszárdi borvidéken garantáltan megkedveled majd.

A Szekszárdi borvidék az egyik legrégebbi és legkisebb borvidék hazánkban, földrajzilag igen változatos terület, az ország egyik legmagasabb termőterületei is itt találhatók. Története több, mint 2000 évre tekint vissza. Feljegyzések alapján a Kadarka utcában épült az első pincesora. 7 nagyobb völgyében folyik a szőlőtermesztés, 2500 hektáros területének 80%-án kékszőlőt termesztenek. Agyagos, löszös termőtalaja komoly vízzáró réteget képez, ami remekül táplálja a szőlőtőkéket. Továbbá itt találkozik a Sió és a Duna, ami szintén hozzájárul a borvidék egyedi mikroklímájához. Sokszínű borkínálatban a könnyű és testesebb vörösborok mellett a fehér és rozé borok is megtalálhatók. A kadarka Szekszárd unikális ékköve, egyediségére pedig büszkék is a helyiek, és mindent megtesznek azért, hogy hazánkon kívül a nagyvilág borkedvelőivel is megismertessék és megszerettessék.
A szekszárdi borok a hazai és a nemzetközi borversenyeken is egyaránt jól szerepelnek. Talán kevesen tudják, hogy a kiváló borai mellett a Szekszárdi borvidék borászai közül már öten is elnyerték a megtisztelő Év Bortermelője Magyarországon, a magyar borászszakma legrangosabb kitüntetését. A Szekszárd egyedi jelzésű palackokba csak a három szekszárdi TOP borfajta kerülhet és zsűri dönti el (megadott szempontok szerint), hogy az adott bor belekerülhet-e, vagy sem. Így aki ilyen palackot vásárol, annál garantáltan magas minőségű szekszárdi bort kóstolhat.
Vidd haza Szekszárdot!
Tudtad-e, hogy a Szekszárdi borvidéknek van egy szuper új és ingyenes applikációja? 35 helyi borászat összefogásával – a Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft. égisze alatt – készült el és a tájegység borturizmusához kapcsolódó összes információ elérhető benne. Érdemes letölteni a mobilunkra, mert az alkalmazás segítségével sokkal könnyebben ismerhetjük meg és fedezhetjük fel a borvidék kincseit. ITT írtam róla bővebben.

Takler Kúria
A rövid bevezető után mutatom is, hogy az első állomásunkon, a Takler Kúria éttermében milyen finom és bőséges ebéddel vártak minket. A menüt direkt úgy állították össze részünkre, hogy bírjuk az előttünk álló egész napos bortúrát és a sokadik bor kóstolása után se legyen semmi bajunk majd.



A Takler Pincészetnél pedig nem csak az ételek kiválóak: a Szőlőhegy szívében található birtokuk kívül-belül csodaszép. Akár napokig is elidőznék, töltődnék itt. Ebéd után tettünk egy rövid sétát a birtokon, megnéztük a borospincét, és természetesen a boraik kóstolása sem maradhatott el.



Az óbudai, elegáns borbárjukban már voltam többször is, jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik a fővárosban szeretnének kicsit Szekszárdra hangolódni, feleleveníteni az ott átélt élményeiket, vagy csak szimplán meginnának egy pohár bort és mellé elcsipegetnének néhány finom falatot.

Hotel Merops Mészáros
Egy borkóstolós napon nem lehet holmi madárfütty mennyiségű étellel átvészelni. Fontos a tápláló reggeli:





Szállásunk a Hotel Merops borhotelben volt. A bőséges és igényes reggeli kínálat mellett kiemelném még, hogy a stílusosan berendezett szobám tágas, letisztult és maximálisan tiszta volt, az ágy pedig kényelmes, pillanatok alatt elaludtam, persze ebbe közrejátszott a sok új élmény és az egész napi aktív programok sora is.
A Merops Hotel a Mészáros borház szomszédságában, a városközponttól néhány percnyi sétára található. Borkóstolón is részt vettünk, ahol Mészáros Pál személyesen mesélt a boraikról, izgalmas és érdekes történetekkel megtűzdelve.
Amiket kóstoltunk:
Bianco Secco Chardonnay Pezsgő (2021)
Grandiózus Malbec
Ohmerops (2019)




Vesztergombi Pince
A Vesztergombi pince látogatásunk során a Vesztergombi és Bősz Adrián borok kóstolása közben sok érdekességet megtudhattunk a két borásztól. Például, hogy 1993-ban Vesztergombi Ferenc elsők között kapta meg az év bortermelője Magyarországon címet, ami a magyar borászszakma legrangosabb kitüntetése.
Továbbá, hogy a kadarka az egyik unikális ékköve ennek a színes borvidéknek. A kadarka kék szőlőfajta, amiből ugyan ilyen nevű bor készül. Vékony héjú, nagy bogyójú fajta, ami a leghosszabban, legjobban érlelhető fajták közé tartozik.
Hagyományosan, fej, vagy bakműveléssel termesztik. A szekszárdi löszös, agyagos talajt kedveli, a földről visszaverődő meleget, napfényt jól tudja itt hasznosítani. Viszont érzékeny az időjárásra, esőre, így van olyan év, amikor nem lehet szüretelni.
Kadarkából mind az öt alap bortípus elkészíthető. Lehet belőle fehér kadarkát készíteni. (Fél év után egy kevés színanyag előtűnhet a borban, elkezdhet rózsaszínre váltani.)
Lehet nagyon jó rozékat is készíteni belőle. Sillert, ami régen Szekszárdon a jellegzetes, napi fogyasztású borfajta volt. Illetve vörösbor és aszú bor is készülhet kadarkából.
Általában a legmeredekebb domboldalakban telepítették, és csak kézzel lehet művelni, gépesíteni nem igazán lehet. Mára már szinte csak fenntartó telepítések történnek, idősebb gazdák gondozzák a régi ültetvényeket, fiatalabb borászok nem szívesen vesződnek vele. (Borvidéki aránya jelenleg 5-7% körül mozog, ami korábban 70% körüli is volt.)

Amiket kóstoltunk:
Vesztergombi – Csaba (2017)
Vesztergombi – Kadarka
Bősz Adrián – Adriano szekszárdi vörös cuvée
Bősz Adrián – Odonata fehér cuvée



Érdekesség volt számomra a ‘lösz baba‘ is, amivel tele van a szekszárdi talaj. Ez egy homokkő, mészkő képződmény aminek a közepén egy kavics van, ami megrázva csörög. Régebben ezt adták a gyerekeknek játszani.

Ilyen menő dzsipekkel jártuk be Szekszárd dűlőit:

Heimann Családi Birtok
Már beesteledett, mire felértünk a Heimann családi birtokhoz. Viszont az egész napos jövés-menés fáradalmai egy szempillantás alatt elillantak. Egyrészt az elénk táruló csodaszép kilátás, másrészt a Heimann család közvetlen fogadtatása miatt.
A jó hangulat itt garantált, egy szem és pohár sem maradt szárazon. Ezek azok az élmények, amiket nehéz pár képpel és néhány sorral átadni! Menjetek és éljétek át Ti is!




Amiket kóstoltunk:
Heimann és fiai – Baranya-völgy kékfrankos (2019)
Heimann és fiai – Porkoláb-völgy (2020)
Heimann – Barbár cuvée (2018)



Eszterbauer Borház
„No fiam, ezt nem köll kiborítani!” – A régi idők emberei bizony tudták, hogy mi a dörgés.
A múltnak, a család őseinek, szőlőművelő nagyszüleiknek, dédszüleiknek állít maradandó emléket az Eszterbauer Borászat a borcímkéiken látható korabeli fotóikkal és a hozzájuk kapcsolódó kedves történetekkel.



Új borászati üzemükben évi 300.000 palack bort készítenek. Kínálatuk nagy részét a Szekszárdi fajták (Kadarka, Kékfrankos, Bikavér) adják, de emellett Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Merlot szőlőkből készült boraik is szép eredményeket érnek el a világ- és nemzetközi borversenyeken.


Schieber Pincészet
Az elegáns, letisztult és modern Schieber Pincészet 2021-ben elnyerte a Magyarország legszebb szőlőbirtoka elismerést. (nagybirtok kategóriában) A látványkonyhával felszerelt kóstolótermükben finom falatokkal vártak minket. A szendvicsek különböző ízvilágát a kóstolt Schieber és Szeleshát Szőlőbirtok borokhoz hangolták. Remek ízélmény volt, ahogy a képen is látszik, nagyon élveztem a kóstolás minden pillanatát.
A kifinomultság és elegancia az enteriőr mellett a boraikat is jellemzi. Különös figyelmet fordítanak a kiváló minőségű szőlő termelésére és annak kíméletes feldolgozására, boraikat pedig a legmodernebb technológia alkalmazásával, világszínvonalon készítik. Boraik a hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt jól szerepelnek.


Tabu Kékfrankos 2016-os boruk számos elismerésben részesült, például megnyerte a Szekszárdi Borvidéki Borverseny legjobb vörösbora címet és a Magyar Borszakírók top12 bora közé is beválasztották.
Volt szerencsénk megkóstolni Patina Cabernet Franc borukat, ami nagy aranyérmet nyert Berlinben a Berliner Wine Trophy Nemzetközi Borversenyen.



A Kávé Háza
Ha Szekszárd az útirány és szereted a különleges és magas minőségben elkészített kávékat, akkor mindenképp látogass el a hazai kávé kultúra egyik ikonikus helyére. A Kávé Házánál saját Costa Ricai ültetvényükről érkezik az általunk termelt, forgalmazott és pörkölt kávé. Szakértelem, kellemes atmoszféra, kedves kiszolgálás, a kávé mellett a pisztáciás croissant is isteni volt!

Remélem képes élménybeszámolóm meggyőzött arról, hogy újra, vagy akár most először ellátogass a Szekszárdi borvidékre. Az applikációjukon belül, az aktuális hírek menü pont alatt a borvidéki eseményeket is megtaláljátok. A közeljövőben lesz például a Szekszárdi Nyitott Pincék hétvégéje, vagy az Iván- völgyi Kadarka túra, amely eseményekre a szekszardibor.com oldalon keresztül tudtok regisztrálni, jegyet venni. Vidám és felejthetetlen élményeket kívánok nektek is! 🙂
Köszönöm a meghívást és a remek szervezést KNK PR&Média , Szekszárdi Borvidék !