Válassza az Oldal lehetőséget
Amióta elindult a Gastrotherapy közel 100 különböző együttműködésben vettem már részt. Változatos megbízásaim során gasztrobloggerként rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt évek során. Büszke vagyok rá, hogy korábbi partnereim ilyen szuper visszajelzéseket küldtek a közös munkáinkról!
Olyan vállalkozásokkal dolgozom együtt szívesen, akiknek hozzám hasonlóan szívügye a gasztronómia. Továbbá fontos számára a hitelesség, a magas minőség, a kölcsönös bizalom és a korrekt együttműködések.
“Melindával közel fél évig dolgoztam együtt. Hamar egymásra hangolódtunk. Jó ötleteivel és kreatív gondolkodásával, lendületet vitt a social média felületeimbe. Ha vidám, kreatív, pontos munkatársat keresel, szívből ajánlom őt.“
“Melindával 2020 év végén dolgoztunk együtt, több kisebb kampány kapcsán. A proaktív hozzáállása és kezdeményezőkészsége, a rugalmassága és persze nem utolsó sorban (sőt!) a munkája, azaz az ételei mind meggyőztek arról, hogy nem csak 2020-ban, hanem hosszabb távon is szeretnénk vele együtt dolgozni. És abban csak bízni tudunk, hogy egyszer az ételeit is megkóstolhatjuk.“
“Melindával közel 2 éve dolgozunk együtt tartalomgyártás és eseményszponzoráció kapcsán, a tervezéstől a megvalósításig mindennel meg vagyunk elégedve, és a jövőben is szívesen dolgozunk együtt vele. Az elkészült anyagok, a hozzáállása, a kreativitása és a precizitása példamutató, őszintén ajánlom őt szakmabeli kollégáimnak, akiknek fontos a színvonalas, kreatív együttműködés.”
“Melindával régóta működünk együtt. Meggyőző stílusa, kedvessége, pontossága és profizmusa miatt gondolok rá a legszívesebben. Sok ügyfelemről készített kiváló posztokat, velünk tartott tanulmányutakon és más PR együttműködéseink is voltak. Mindig öröm, ha együtt dolgozhatunk. :)”
“Szeretem Melinda kreatív, kezdeményező hozzáállását a közös munkához. Azon kevés influencerek egyike, aki mindig sokkal többet ad, mint amire az ember számít. Kedves, nyitott személyisége átsugárzik minden bejegyzésén, élmény vele együtt dolgozni.”
“Több alkalommal volt szerencsém együtt dolgozni Melindával, a Koch Borház Kecskemétben egy studytour keretein belül, valamint Gasztroblogger Fesztivál alkalmával mint kiállító borászat voltunk jelen. Nagyon szeretem a Gastrotherapy stílusát, ami amellett hogy szakmai, mégis a nagyobb közönség számára is érdekes és értékes tud lenni. Melinda rendkívül kreatív, és komoly gasztro szaktekintély, biztos vagyok benne, hogy a jövőben lesznek még közös projektjeink.”
„Melinda az egyik kedvenc gasztrobloggerünk. Profin szervez, ír, fotóz és még a ChefGomba termesztett gombát is szereti. Mindig nagyon jól dolgok sülnek ki a különböző együttműködésből, legyen az a Gasztroblogger Fesztiválon való megjelenés, termékpromóció vagy nyereményjáték. Nagyon jó ötletei vannak, amelyek inspirálóan hatnak ránk, így tényleg zökkenőmentes és kreatív a közös munka.”
“Már 2 éve részt veszünk Melinda által szervezett eseményeken, hiszen a Feldobox a gasztronómia területén is sok csomagot kínál, és ezek az alkalmak igen hatékonynak bizonyulnak a kifinomult konyhaművészet támogatásában Magyarországon. Mindazoknak ajánljuk az általa szervezett rendezvényeket, akik ezen a területen működnek!”
“Melinda odaadása és figyelme a legkisebb részletekre, alapossága és egy-egy adott téma feltérképezése csodálatraméltó. Így nem volt kétségem a közös munka során, mennyire bízhatom rá magam – tudtam, hogy az kapom, vagy talán még többet is, mint amit reméltem.”
Russell Hobbs, Horváth Rozi, Tante Fanny, George Foremann, Zsolnay Kávéház, Lillafüredi Ásványvíz, MyEqua, Chefparade, NekedTerem, SKIZO bor, Rita Szörp, Szuterén Lakásétterem, Matusz Vad Zrt., Waffelland, Styled by Meshi, Bless You textil, Mentes és még sokan mások…
A Gasztroblogger Fesztivál kitalálója és főszervezőjeként fontosnak tartom, hogy bloggertársaimat kimozdítsam a monitorjaik mögül. Célom, hogy kialakuljon egy segítő és egymást támogató közösség. Nagy igény van egy ilyen típusú eseményre, ahol a gasztronómia szerelmesei személyesen is találkozhatnak egymással. Lehetőség adódik arra is, hogy új értékes kapcsolatok, együttműködések születhessenek a cégek/márkák és a gasztrobloggerek között.
Inspiráló és támogató közösséget építek egy élménygazdag, jó hangulatú, kötetlen esemény keretében.