A kókuszcsók egy igazi retro édesség, amit nagyon egyszerű elkészíteni. Kevés hozzávaló kell hozzá és kezdők is bátran nekiállhatnak. Sokszor Karácsonykor kerül az asztalra, de bármilyen alkalomra, így Valentin napra (február 14.), vagy a Csók Világnapjára (július 06.) is simán elkészíthető.
Hozzávalók (kb. 25 db)
2 db M-es tojás fehérje
csipet só
100-110 g kristálycukor
80-90 g kókuszreszelék
60 g étcsokoládé
1 ek. napraforgóolaj

Így készül a kókuszcsók
- A tojásokat kettéválasztjuk, most csak a fehérjére lesz szükségünk, amit egy csipet sóval és a cukor fokozatos hozzáadásával egy habverővel addig keverünk, amíg a cukor teljesen fel nem olvad benne és szépen kifehéredik.
- Ezután óvatosan hozzákeverjük a kókuszreszeléket, amíg lágy, krém állagú masszává nem válik
- A masszát habzsákba (csillag alakú fejet használjunk) töltjük és egy sütőpapírral bélelt tepsire dió méretű halmokat nyomunk. Ha nincs habzsákunk, akkor kiskanál segítségével formázzunk gömböket
- 170 °C fokon, légkeveréses állásban, sütőtől függően kb. 15-20 perc alatt sülnek készre.15 perc letelte után azért már figyeljük, nehogy megégjenek.
- Vegyük ki a sütőből és hagyjuk egy kicsit hűlni, utána már szépen le lehet szedni őket a sütőpapírról.
- Amikor már teljesen kihűltek a kókuszcsókok, az étcsokoládé 3/4-ét és az étolajat vízgőz felett összeolvasztjuk, majd a vízgőzről levéve hozzákeverjük a többi csokit is. Minden kókuszcsók alját belemártjuk, hagyjuk kicsit lecsepegni és rácsra téve megvárjuk, amíg megköt. A kókuszcsók zárt dobozban akár egy hétig is eláll. De szerintem hamarabb el fog fogyni. 🙂
Jó étvágyat hozzá!
Ha további könnyen elkészíthető desszert receptekre vágysz, próbáld ki a Túrógombóc, vagy a Tejberizs receptjeimet is.
