A Tamási-Hús Kft. 2007-ben kezdte meg működését Tamásiban és füstölt szalonna, főtt szalonna és a sült, úgynevezett crispy bacon szalonna gyártására specializálódott. A gyárban tett látogatásunk során megismerkedhettünk a bacon gyártási folyamatával és technológiájával és az informatív és érdekes túránk során szó esett a gyár kapacitásnöveléséről, munkahelyteremtési törekvéseiről, valamint a cégnél kiemelten fontos családbarát munkakörnyezet megteremtéséről is.
2020-ban 14 milliárd forintnyi beruházását hajtottak végre, amelyhez 3,5 milliárd forint támogatást adott a magyar kormány. A beruházással 255 új munkahelyet teremtett a cég, így létszáma jelenleg 400 fölött van, amely bővíthető. A fejlesztéssel az itt előállított, szeletelt bacontermékek gyártási kapacitása 120 százalékkal nőtt és megduplázódott a sült bacontermékek gyártása is. A Tamási-Hús ennek köszönhetően Magyarország piacvezető bacon gyártójává válhatott.
A cég által alkalmazott teflonos eljárás egyedülálló, nemzetközi szinten is versenyképes magas minőségű termék gyártását teszi lehetővé. A vállalat a 2018–2022-es időszakban három beruházásban valósította meg a kapacitásbővítést. A fejlesztés során új üzemet- és raktárépületet hoztak létre, valamint beszereztek új baconszeletelő- és sütő gépsorokat, szalonnaprést, anyagmozgató gépeket és levegőtisztító berendezéseket.
A tökéletes minőségű sertés császárszalonna kizárólag a sótól és a bükkfa füstöléstől nyer zamatot
“Cégünk az indulása óta többféle márkanév alatt forgalmaz termékeket, de a Superbrands díjas Gierlinger Premium Bacon piacvezetőnek számít.”– mondta Sándorné Rozinger Mária ügyvezető igazgató. A Gierlinger Holding Tamásiban működő üzeme a füstölt szalonnára, főtt szalonnára és a sült, úgynevezett crispy bacon szalonna gyártására specializálódott, de a tamási gyártósorokról kerül ki az innovatív Gierlinger berner is. A különböző bacon termékek változatos formákban és kiszerelésekben készülnek a kiskereskedelmi és a HORECA fogyasztók számára. Legyen szó szeletelt vagy kockázott szalonna termékről, minden kizárólag európai húsból készül.
A cég zászlóshajó terméke e Gierlinger Premium Bacon. A vékony bacon szeletek a feldolgozás során nem találkoztak fehér vagy barna cukorral, mézzel vagy fruktózzal. A tökéletes minőségű sertés császárszalonna kizárólag a sótól és a bükkfa füstöléstől nyer zamatot. Ez a bükkfán füstölt császárszalonna, prémium alapanyagból, gondos feldolgozással készül, nem tartalmaz ízfokozókat, nátrium-glutamátot, illetve nincsenek benne térfogatnövelők, mint például a karragén. Tökéletes vastagságú szeletekre vágva, 100, 200, 2x200g-os és 1000g-os kiszerelésben kerül értékesítésre. A nemrégiben piacra dobott 150g-os és 2x150g-os szélesebb verzió az oldalszalonna húsosabb részéből készült kifejezetten olyan fogásokhoz, ahol a sült bacon textúrája mellett a húsosabb ízdominancia a fontos.
Családbarát munkakörnyezet
A cég elkötelezett munkatársai élet- és munkakörülményei folyamatos fejlesztése iránt. Ezért döntött már évekkel ezelőtt a mint- egy húsz gyermek befogadására alkalmas bölcsőde kialakítása mellett. A gyermekfelügyelet munkahelyi megoldása megsokszorozza a családos munkavállalók, főleg a nők elhelyezkedési esélyeit és kedvét. “Az, hogy a gyermekellátás és a munkaidő összhangba kerültek, a munkába járás leegyszerűsödött és hogy a gyermekek a szülőtől mindössze néhány percnyi távol töltik idejüket, nem csak a dolgozók számára érték, hanem jobb munkahelyi légkört is teremt, amely a cég, valamint a munkavállalók számára is egyformán előny.” – tudtuk meg Kovács Viktória bölcsőde vezetőtől.
Családbarát Vállalat díjat és a Magyar Telekom Csoport vándordíját nyerte a Tamási-Hús Kft. 2021-ben
A bölcsőde, majd a nagyobb gyerekeknek kialakított gyermekmegőrző mellett a 2020/2021-es tanévben a nevelési szünetekben különböző táborokokat is szerveztek 3-8 éves gyermekek számára. A gyermekek felügyeletének megoldása létfontosságú a dolgozni vágyó szülőknek. Fontosnak tartották továbbá, hogy teljesítsék a gyermekek életkorához alkalmazkodó minőségi étkezéseket is. A korai fejlesztések rendkívüli anyagi és mentális terhet jelenthetnek a dolgozó szülőknek, amit azzal csökkentettek, hogy az intézményben, szervezett formában elérhetővé tették a legfontosabb fejlesztő foglalkozásokat és szakembereket. A Családbarát díj azért kiemelten fontos a Tamási-Hús Kft. számára, mert az elismerés azt jelenti, hogy a prémium minőség és harmónia, amely a termékeket jellemzi, munkadói attitűdjükben is megjelenik. Minőségi munkakörülmények, rugalmasság, a munkavállalói igények figyelembevétele és családcentrikusság.
Környezettudatosság, karbonsemlegesség
A Tamási-Hús Kft. az elmúlt években széles körben igyekezett olyan beruházásokat és fejlesztéseket végrehajtani, amelyek a zöldebb termelés irányába mozdítják el a vállalat működését. A vállalat az idei év során megvalósítja, hogy a gyártás során keletkezett, nem kiküszöbölhető környezeti karbonterhelését semlegesíti. A káros gáz kibocsátásával azonos mértékben klímabarát projekteket támogat. A támogatott projektek a legmagasabb klímavédelmi sztenderdek szerint kerültek minősítésre. Így biztosítani tudják, hogy megvalósításuk során ugyanolyan mértékben csökkentik az üvegház hatású gázok kibocsátását, mint a vállalat gyártáshoz köthető karbonlábnyoma.