Így készíts tökéletes grízgaluskát!

Van, ahol grízgaluskának és van, ahol daragaluskának hívják. De bárhogyan is nevezzük, igen népszerű és egyszerűen elkészíthető levesbetét. Egyszerű, mégis sokan félnek az elkészítésétől, pedig tapasztalataim szerint csak a megfelelő gríz mennyiséget kell eltalálni. Érdemes kísérletezni, próbálkozni vele! Ahány ház, annyi féle verzió, én most a saját bevált receptemet osztom meg veletek. Kisebb és nagyobb formájában is finom, gyerekként ez volt az egyik kedvencem a nagyi húslevesében. 

Hozzávalók

1 M-es (normál méretű) tojás
6 csapott ek. búzadara
csipet só
csipet sütőpor
1 ek. vegeta (vagy 1 db húsleveskocka)

Így készül a grízgaluska

  • A normál méretű tojást a csipet sóval és a csipet sütőporral egy villa segítségével alaposan összekeverjük, majd annyi búzadarát adunk hozzá, hogy közepesen sűrű, krémszerű massza legyen. Ez nagyjából a receptben szereplő mennyiség, de érdemes apránként adni a tojásos masszához
  • Fóliával letakarva, minimum fél órát hűtőbe téve pihentetjük. Ez idő alatt forraljunk fel 1,5 liter vizet 1 ek. vegetával
  • Ha a hűtőből kivéve túl sűrűnek ítéljük a masszát, adjunk hozzá egy kevés vegetás vizet (max. 1,2 ek.) és keverjük át. Amikor a víz felforrt, vegyük lejjebb a lángot, hogy csak gyöngyözzön. Ezután evőkanál (ha kisebb galuskákat szeretnénk, akkor teás kanál) segítségével formázzuk, majd helyezzük bele egyesével a galuskákat ( ebből a mennyiségből 12-13 db normál, evőkanálnyi méretű galuska lesz)
  •  a gyöngyöző vízben kb. 10-15 percig főzzük, akkor van készen, ha az összes galuska feljött a víz tetejére. De javaslom, hogy kóstolással ellenőrizzünk egyet, hogy biztosan megpuhult-e. Ha elkészült, vegyük le a tűzről és fedővel lefedve hagyjuk pihenni. A végeredmény pedig a képen látható tökéletes ízű és állagú galuska lett. Jó étvágyat hozzá! 🙂
húslevesbe, zöldséglevesbe, grízgaluska recept

Ha tetszett ez a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Kövesd a blogot, hogy ne maradj le az új tartalmakról sem!  Várlak a Facebookon és az Instagram oldalamon is!

Használd a #gastrotherapy hashtaget és mutasd meg Te milyen finomságot sütöttél, főztél legutóbb!

Az oldalon található bejegyzések és képek a saját tulajdonomat képezik. Az oldal bármilyen tartalmát felhasználni csakis a forrás megjelölésével és az engedélyemmel lehet.