Javában zajlik a Sirha Budapest, lezajlott a Bocuse d’Or Europe első versenynapja is. Az első napon összesen 8 csapat versenyzett, csütörtökön újabb 9 csapat száll majd ringbe. Március 24.-én eldől, kik lesznek Európa legjobbjai a világ legrangosabb szakácsversenyén, illetve melyik az a tíz csapat, amelyik ott lesz Lyonban a világdöntőben 2023 januárjában.

Lengyelország, Észtország, Dánia, Franciaország, Szlovákia, Svájc, Izland és Belgium. Az első nap ezek az európai országok mutatták meg, mit készítettek többek között az őzből, a kacsamájból, a túróból, a tejfölből és a burgonyából a világ legrangosabb szakácsversenyének európai válogatóján. A versenyzónában a szokott látvány fogadta a látogatókat: szinte minden négyzetméterre jutott egy hazai vagy nemzetközi szakmai kiválóság.

A zsűri tiszteletbeli elnöke Ana Roš, a két Michelin csillagos Hiša Franko tulajdonos-séfje. A szlovén séfnő nemcsak azért inspiráló, mert 2017-ben a világ legjobb női séfjének választották és 2020-ban étterme rögtön két Michelin-csillagot kapott, hanem azért is, mert tulajdonképpen ő tette fel Szlovéniát a világ gasztrotérképére. Jelenléte pedig azért is fontos, mert a következő szezonban végre Szlovénia is debütál a Bocuse d’Oron.

A zsűri elnöke a szintén legendás norvég Christian André Pettersen, aki európai gőzelme után 2019-ben és 2021-ben is a bronz szobrot vehette át a Bocuse d’Or lyoni döntőjében.

A zsűri harmadik elnöke természetesen Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

A konyhai zsűriben olyan hazai kiválóságot kaptak helyet, mint Barna Ádám, Vomberg Frigyes, Volenter István, Erdei János, Segal Viktor. Ugyancsak a konyhai zsűrit erősíti a Brazíliából érkezett Giovanna Grossi, az olasz Nicola Portinari, Az Egyesült Államok-beli Nappából érkező Philip Tessier, a dán Ronni Vexøe Mortensen és az izlandi Viktor Örn Andrésson. A konyhai zsűri élén Rácz Jenő, Alain Le Cossec és Joseph Viola áll. A kóstoló zsűri tagjait a résztvevő országok csapatai delegálják. Magyarországot a Michelin csillagos Szulló Szabina képviseli.

A versenyhelyszín szomszédságában található a magyar stand, amely a kiállítás egyik legnépszerűbb attrakciója. A standnál emblematikus magyar hideg- és melegételekkel, egyedülálló alapanyagokkal és persze borokkal ismerkedhet a nemzetközi nagyközönség.

A magyar csapat csütörtök reggel 9 órakor órakor rajtol. A vegetáriánus tányértémát 14:00-kor, a hústálat 14:35-kor tálalja a zsűri részére.

A verseny élő közvetítése az alábbi linken érhető el: https://www.bocusedor.com/fr/streaming

Bocuse d’Or magyar csapat felkészülés

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Most ajándékba kapod a négy hetes ebéd menü terveimet!
Iratkozz fel most!

* Kötelező
Adatkezelés *