Egy híres talajtípus lett az új szekszárdi vörösbor neve

A szekszárdi Vida Borbirtok új vörösbora a borvidék meghatározó talajtípusára, a löszre irányítja a figyelmet. A Vida család azért erről a talajról nevezte el legújabb házasítását, hogy még inkább hangsúlyozza a borvidék alapját, és a borok karakterét adó talajt.

A nemzetközi borvilágban általánosan elfogadottnak számít, hogy egy bor jellegét legerősebben azok a körülmények befolyásolják, amelyek a szőlőt fejlődése, érése során körbeveszik. A terület mikroklímája, a domborzati viszonyok és a talaj a legfontosabbak a természeti adottságok közül, amelyek így a borok, a borászat és végső soron a borvidék stílusát is meghatározzák.

„Évekkel ezelőtt állítottuk tudatosan is munkánk középpontjába, hogy olyan elegáns és kedves borokat készítsünk, amelyek Szekszárd völgyeinek adottságait a legjobban kifejezik. Mindennek alapját pedig a lösztalaj adja. Így amikor összeházasítottuk új, prémium cuvée-nket, úgy döntöttünk, a névválasztással szeretnénk ennek még nagyobb hangsúlyt adni” – mondta el ifjabb Vida Péter, aki a pincészet portfóliójáért is felel.

Amit a löszről tudni érdemes

A lösz a Szekszárdi borvidéken kívül a világ több kiemelkedő bortermő területén is fontos talajtípusnak számít. Laza szerkezetű, ennek köszönhetően a szivacshoz hasonló vízmegkötő tulajdonságokkal rendelkezik. Az elraktározott nedvességet folyamatosan adja vissza a környezetének, így javítva a szőlő vízellátottságát. Kevésbé kötött felépítésnek köszönhető, hogy az átlagosnál nagyobb a talaj levegőtartalma, ez pedig növeli a talajéletet és erősíti a szőlő gyökereit.

A szakértők szerint a lösztalajról származó borok közös jellemzője a kifejező, gyümölcsös-virágos aromatika, a kerek savak és tanninok, valamint hogy komoly borokként sem igényelnek különösen hosszú érlelést, már fiatalabb korukban is jól fogyaszthatók.

A Lösz címkéje már a pincészet új arculatához igazodik és ezzel a borral elsősorban a gasztronómiai partnereknél és a szakkereskedésekben találkozhatunk majd.

Köszönöm, hogy elolvastad! Ne maradj le legközelebbi tartalmaimról! Kövess a közösségi média felületeimen vagy vedd fel velem a kapcsolatot! Ha tetszett ez a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod!

Az oldal bármilyen tartalmát felhasználni csakis a forrás megjelölésével és az előzetes engedélyemmel lehet!