Minden harmadik honfitársunk követ valamilyen speciális – azaz például vegetáriánus, tejmentes – étrendet, és a nagy többség egyre inkább tisztában van azzal, hogy az érintettek nem divatból, hanem egészségügyi okokból választják a glutén- vagy laktózmentes ételeket.
A magyarok túlnyomó többsége az étkezés terén egyértelműen a hagyományokat részesíti előnyben, hiszen tízből hét magyar nem követ semmilyen speciális étrendet – egyebek közt ez derül az Violife megrendelésére elvégzett országos kutatásból[1]. Az eredmények alapján laktóz- vagy tejmentesen csupán a megkérdezettek 5, gluténmentesen pedig 3%-a étkezik, és ugyanennyien vallották magukat vegetáriánusnak vagy vegánnak. A megkérdezettek tizede olyan diétát folytat, amellyel elkerülheti azokat az élelmiszereket, amelyekre allergiás vagy érzékeny, 6% pedig igyekszik csökkenteni tejtermék-, ill. húsfogyasztását. Érdekesség, hogy kétszer annyi nő étkezik laktóz- vagy tejmentesen, mint férfi.
Egészségesebben, karcsúbban
Azok, akik speciális diétát követnek, változatos okokból teszik ezt. Tízből négyen azért, mert egészségesebben szeretnének élni, de hasonló nagyságú azok tábora is, akik ételallergia vagy érzékenység miatt váltottak étrendet. Utóbbinál is jelentős a nemek közötti differencia: másfélszer több nő érintett, mint férfi.
A megkérdezettek negyede fogyni (is) szeretne, minden ötödik a környezeti lábnyomát szeretné csökkenteni a megfelelő élelmiszerek kiválasztásával, tizedük pedig az állatjóléti szempontokat tartja szem előtt.
„A kutatás adatai azzal a tanulsággal szolgálnak, hogy a fogyasztók változatos okokból keresik azokat a termékeket, amelyek egyrészt növényi alapúak, másrészt az étel-intoleranciával élők számára is biztonsággal fogyaszthatók. A Violife növényi sajtalternatívák nem tartalmaznak tejet, tartósítószert, laktózt, glutént, dióféléket és szóját sem, így számos speciális étrendbe beilleszthetők. Termékeink vegánok, de mindenkinek szólnak, köztük azoknak is, akik aggódnak a hús- és tejtermékek környezetre gyakorolt hatása miatt, és vagy ezért, vagy egészségügyi megfontolásból igyekeznek csökkenteni étrendjükben az állati eredetű élelmiszerek arányát” – mondta Vincze Renáta, az Upfield regionális marketingigazgatója.
Kevesebb előítélet, felemás elfogadottság
A kutatás eredményei alapján úgy tűnik, a hazai fogyasztók egyre kevesebb előítélettel és egyre nagyobb tudással rendelkeznek arról, hogy az érintettek miért választják a glutén- vagy laktózmentes ételeket. A megkérdezettek 80%-a vélekedett úgy, hogy főként vagy inkább egészségügyi okokból döntenek így, és csak a fennmaradó 20% szerint van szó pusztán divatról. Itt egyébként jelentősek a nemek közötti különbségek: kétszer annyi férfi szerint van szó divatozásról, mint ahány nő jelölte ezt a választ. A speciális étrendet követők elfogadottsága mégis felemás képet mutat. A megkérdezettek kétharmada szerint a közeli családtagok vagy a partner számít a leginkább elfogadónak, a válaszadók közel fele pedig a barátokat sorolta ide. Az éttermi dolgozókat ugyanakkor a fogyasztók alig több mint negyede említette, és ennél is kevesebben „voksoltak” a kollégákra, illetve a távoli családtagokra.
Bővül a választék
A glutén-, tej- vagy laktózmentes, illetve vegán/növényi alapú ételek elérhetősége terén egyértelműen a boltok választékát találták a legjobbnak a megkérdezettek, míg az éttermek és étel-házhozszállítók kínálatával csak kevesen elégedettek.
A válaszadók az állati eredetű élelmiszerek közül a leggyakrabban a vajat helyettesítik növényi eredetű termékkel: 10-ből 8-an több-kevesebb rendszerességgel választják a margarint a vaj helyett. Mára a növényi tejalternatívák is igen népszerűek lettek, hiszen minden második fogyasztó él ezzel a lehetőséggel, bár a napi fogyasztók aránya így is csak 5%.
„Várakozásaink szerint a növényi alapú sajthelyettesítők piacának ad majd lendületet, hogy a Violife termékcsalád országszerte széles körben válik elérhetővé. Vegán, tej-, glutén- és tartósítószermentes termékportfóliónkkal nem csupán a vegán fogyasztóknak kínálunk alternatívát, hanem mindenkinek, aki színesítené étrendjét, csökkentené az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, de nem szeretne lemondani a sajtos ételek élményéről” – tette hozzá Vincze Renáta.
Az Upfieldhez tartozó márka nyolcféle sajtalternatívából álló kínálata országszerte elérhető a hazai üzletekben május elejétől.
[1] Az Opinio a Violife növényi sajtalternatívát is forgalmazó Upfield Magyarország megbízásából végzett kutatása reprezentatív a 18-69 éves rendszeresen internetezőkre nem, kor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerint.
Főkép: Pexels